Tóth Viktor
2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is.
Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.
Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.
Erdélyi Eszter
Erdélyi Eszter sikeres atlétaként látta meg a fantáziát és a kalandot az XTERRA versenyekben 2005 õszén. 2006-ban már MTB országos bajnok, XTERRA VK futamon a legjobb profik között ért célba és Skóciában egy meghívásos profi versenyt megnyert.
- XTERRA Európa-bajnok 2007
- XTERRA Európa-kupa gyõztes 2007
- XTERRA South-Africa, világkupa 3.
MTB: kerékpár, SRAM, Rock Shox SID, Xpedo
Keresés:
Olivier Marceau
Olivier Marceau franca-svájciként az egyik legeredményesebb triatlonista hazájában.
Két olimpián is a legjobbak között volt, Athénban sokáig vezette e amzõnyt. Ha a kerékpáron nem akar annyira elmenni a többiektõl, taklán a futáson is több ereje marad. Ez a mentalitás jellemzõ rá az Xterra versenyeken is, ahol pedig több stratégiai érzék szükséges. Ennek ellenére 2006-ban Hamish Carter alig tudta utolérni és pár másodperccel gyõzte le a világbajnokságon.
- Triatlon világbajnok: 2000
- Olimpia: 7. (2000), 8. (2004)
- Xterra európa bajnok: 2004
- Xterra világbajnokság: 2. (2006)
Alpine PRO futózsák
Alpine PRO futózsák Legújabb cikkek
-
X2S TEAM 2026 – közösség, amelyben nemcsak edzel, hanem együtt fejlődsz és együtt versenyzel
Lejegyezve csütörtök, 16 április 2026 23:46
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Csehi Dávid aranyérmes az OCR világkupafutamon - 10 éves jubileumi Running Warriors, Bánk
Lejegyezve szerda, 04 június 2025 16:49
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
X2S TEAM sikerek a viharos pilisvörösvári UBM RedRun futófesztiválon
Lejegyezve kedd, 20 máj. 2025 16:53
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései
Lejegyezve szombat, 11 január 2025 14:32
- blogs*
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok
Lejegyezve szerda, 08 január 2025 09:32
- X2S hírek, közösség
1 hozzászólás
Bővebben...
Ajánló
-
X2S TEAM - Cross-to-Save multisport csapat bemutató
A X2S más néven Cross-to-Save sportegyesület létrejöttét az a cél motiválta, hogy Magyarország olyan sportrendezvényeknek adhasson otthont, amelyek az emberek tömegei számáram teszik lehetővé, hogy…Lejegyezve csütörtök, 01 március 2012 08:20 - Hivatalos Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Egy kis csapató crossfutás Szentendrén
Lejegyezve hétfő, 12 január 2015 11:28 - blogs* Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
Sziasztok, szép napot mindenkinek! Legalább olyan szépet, mint nekünk a tegnapi! Hogy ki az a nekünk az mindjárt kiderül.Vasárnap 9:00, 8 fok C, borongós, Kispest… -
Alpine PRO X-Country szélkabát
A feltünõ színû és funkcionálisan fantasztikusan kitalált kabát a legmagasabb igényeket is kielégíti, kifejezetten futó-, kerékpáros- és sífutó használatra kifejlesztve.Anyaga Protech 10000, amely az expediciós…Lejegyezve szerda, 31 január 2007 07:19 - Tesztek Légy te az első hozzászóló! Bővebben...



