phone 

Hungary (+36)

70.70.84.474

Néhány hete rendezték Norvégiában az Salomon Xreid névre hallgató terepultrát. Az immár ötödik alkalommal rendezett esemény külünlegessége, hogy a helyszín minden évben más. A rendezők nagy hangsúlyt fektetnek Norvigia természeti szépségeinek bemutatására és céljuk, hogy a résztvevőknek minden évben különleges kalandban legyen részük.

A 2017-es verseny Kristiansund környékén zajlott, amelyen én is indultam. A hibátlanul teljesített pálya hossza 125km amihez társul több, mint 6800 méter szint. A résztvevők saját orientációs képességeikre vannak utalva. A pálya nyomvonalát előzetesen kell a résztvevőknek letöltenie a navigációs készülékükre. A verseny során három frissítőállomást állítottak fel a rendezők. Az első 39km-nél, a második 84-nél, végül 100km-nél volt lehetőségünk némi energiát magunkhoz venni, mielőtt nekivágtunk az utolsó etapnak.

Eddig minden szép és jó. De mit ér a beszámoló személyes élmények nélkül? Azonban sokat gondolkodtam, hogy írjak-e róla, ugyanis ha nem építő jellegű vagy motiváló, akkor sok értelmét nem látom. De megpróbálom úgy csavarni a konteksztust, hogy az legyen.

Röviden annyit szeretnék magamról elmondani, hogy ez volt életem első ultra futása, már amennyiben lehet a 30 órás 52 perces teljesítést futásnak neveyni. Alapvetően szeretem a szabadban tölteni az időm kajakozással, sziklamászással, sífutással, bringázással és időnként futok is. Olyan személyiséggel rendelkezem, aki nem bír egy dologra ráállni és azt nyomatni a végtelenségig.

A változatosság az, ami éltet.

salomon xreid 01

Éppen ezért futni is havonta jó esetben 4-6 alkalommal szoktam, na jó amikor végre szaladok, akkor általában 20-30km között megyek alkalmanként. Aztán amikor neveztem a versenyre, kb. 3 hónappal a rajt előtt, rohadtul elhatároztam, hogy komolyabban fogok rá edzeni. Persze a nagy szart, semmi nem lett belőle. De hát amikor remek idő van kajakozáshoz, hogyan is tagadhatnám meg magamtól az evezőlapátot???

Szóval időnként volt némi lelkiismeretfurdalásom a készüléssel, de a verseny előtti héten megnyugodtam, mert a tudatosabb futóktól azt hallottam, hogy ultra előtt egy héttel már nem illik nagyon futkorászni. 
Már régóta csiklandozta a fantáziám az ultrafutás gondolata, de egyedül nem sikerült belevágnom. Azonban idén két mászóbarátom, akik tapasztalt ultrafutók, meghívtak egy kisebb mászó ekszpedícióra, majd hozzátették, hogy a túrát egy kalandos ultárval zárják és szerintük nekem is ki kéne próbálnom, mert passzol hozzá a testfelépítésem. Mondom mi van?? Ti nem vagytok normálisak!! Azt mondták, ne aggódjak, ne úgy képzeljem el, mint egy maratont, itt nem lesz alkalmam végig futni. Inkább úgy képzeljem el, mint egy keményebb túrát.

Ezt követően kicsit matekoztam magamban, kiszámoltam, ha végig képes vagyok gyors tempóban gyalogolni, akkor simán tudom szintidőn belül teljesíteni, csak hát a 6800 métert nem igazán tudtam hová tenni. Hiányzott a referencia az emléktáramból.

Szóval szumma szummárum azt kell hogy mondjam, fejben sokkal többet készültem erre a versenyre, mint fizikálisan. Alapvetően az egómat vagy mi a nevét tréningeltem, simogattam magamban és többször megbeszéltem vele verseny előtt, hogy el ne kezdjen kérdezgetni futás közben, hogy: „Mi a faszért jó ez nekem?” És még ha többször is megnyugtatott, hogy nem fog genyázni, azért teljesen nem tudtam bízni benne, mert jól ismerem milyen, amikor kiakad.

A rajt péntek délben volt. Gyönyörű időnk volt, ragyogó nap 25 fokkal, mondhatnám szokatlanul túl meleg ehhez a vidékhez. A közel 120 induló izgatottan készülődött a füves sportpályán, miközben a három járás -amin a pálya áthalad- polgármesterei elmondták jókívánságaikat és mindenkinek sok sikert kívántak. A rajt utolsó negyed órájában a rendezők még mindenkinek csekkolták a gps-es nyomkövetőjét, amit egyrészt biztonság, másrészt ellenőrzés szempontjából viszünk magunkkal.

Tekintettel arra, hogy a nyárra még bőven van programom, ami kíván némi anyagi hátteret, ezért az egyetlen, jól bevállt Speedcross cipőmben indultam, ami már a rajtnál elég kopottas volt ráadásul lyukas az oldalán, de gondoltam, ez a verseny nem ezen fog múlni. Az első 20km után ez a felvetésem kezdett beigazolódni, ugyanis a verseny előtti esőzések még bőven érzékelhetőek voltak.

salomon xreid 02

A norvég domborzat eksztrém módon tagolt, ritka a lankás hegy és a tájat mindenfelé alacsony növésű, sűrű aljnövánzyzet borít, ami nagyon jól megköti a vizet, ezért nem ritka a patakokkal, kisebb tavakkal tarkított lápos vidék. Nem telt el három óra, és a mezőnyből senki sem maradt szárazon. Ez eleinte nem nagy gond, sőt amikor tűző napon szaladunk, még kellemes is tud lenni. De az igazság az, hogy a pálya 70%-a ilyen volt. Már az első állomásponton elkezdtek hullani az emberek, de akkor még főleg a hőségtől.

Én 7 órát használtam az első 40km-en, az állomásponton leginkább vegetáriánus levest vettem magamhoz, de abból legalább másfél litert. A következő etap 2km aszfalttal kezdődött, amit komótosan mezítláb kezdtem meg. Ekkor még tudtak regenárlódni a szétázott talpaim, tele voltam erővel, teljes bevetéssel készen álltam a következő 44km-re, amit előzetesen a legkeményebbnek véltem. Valóban az volt, rengeteg felfelével és elég távol a legközelebbi lakott településtől ahhoz, hogy az ember kiszálljon. Éjjel 11 körül végre lement a nap a hegyek mögé és jött az éjszaka, ami persze sosem lett annyira sötét, hogy elővegyem a fejlámpát a zsákomból. Nagyjából éjjel egyig társaságban utaztam, erős gyalogló tempóban, ekkor felértünk egy nagyobb fennsíkra, ahol elpattant a szál, és megindultam szólóba.

Úgy futottam, mint aki most kezdte a napot, kifejezetten élveztem és öröm volt az egész. A testemmel folyamatosan kommunikáltam, pulzusomról fogalmam nem volt, mert nem mérem. Tudtam, hogy közeledünk a 70. kilométerhez és tudtam, hogy még elég korai az öröm, mégis nagyon büszke voltam a lábaimra. Még sosem vittek ennyire messzire egyhuzamban, ezért csak mondtam nekik, hogy mennyire királyak, időnként meg is simogattam a térdeimet, melyek jelét nem adták, hogy bármi bajuk is lenne. Pedig a jobb oldali tele van vasakkal le egészen bokáig, még abból az időből, mikor nem ment annyira jól a téli futás. -haha

Szóval vágtáztam előre, szedtem össze az embereket, habár alapvetően a helyezés rohadtul nem érdekelt, sőt! Alapvetően a teljesítés volt a cél, mégis jól esett hátrahagyni a lassabbakat. Adott egy plusszt, amit versenyen kívül túra/edzés közben sosem kap meg az ember, tehát már ennyiből is van értelme időnként versenykörülmények között teljesíteni.

A második ellenőrzőpontot 84 km-nél, hajnali 5-kor értem el. Jó volt túllenni az éjszakai etapon és újra látni a napot. Vártam, hogy kissé melegebb legyen újra az idő, mert az éjszakai lápos terepen nehezen ment a test melegen tartása. Rengeteget izzadtam, mindenem vizes volt, ha csak fél percre megálltam, elkezdtem kihűlni. Ekkora menet után már nem úgy fűt a test, mint általában. A kis futózsákomban kötelezően volt száraz, meleg gyapjú aláöltözet, esőkabát, esőnadrág. De ezeket csak a legeksztremebb esetben akartam ellőni.

Tudtam, hogy szombat estétől esős idő várható, ezért mindenképp spóroltam a váltás ruhával. A második állomáson várt bekészített száraz zokni, amit az illúzió kedvéért jó volt felvenni, de alapvetően olyan volt, mint halottnak a csók. A talpaim már annyira szétáztak, hogy helyenként kezdett megnyílni a bőr, kellemetlen érzés volt, de szerencsére még nem fájt. Előző télen feszegettem a mentális határaimat és többször futottam mezítláb hóban 1-3km között, akkor leginkább az elfagyástól féltem, ami persze nem lett. Semmilyen komolyabb sérülést nem szenvedett a talpam, csak lecserélődött a bőr, ahol elkopott. Most is hasonló érzés sugárzott a talpamból, de azzal nyugtattam magam, hogy itt aztán nulla az esélye, hogy fagysérülés érjen, ezért nem igazán zavart az érzés.

spider salomon xreid trailrun 2017

A harmadik etap nem tűnt túl bonyolultnak. És ezt mindannyian úgy gondoltuk, hogy a következő 16km a harmadik állomásig gyerekjáték lesz. Hát nagyon nem. Egyrészt volt némi csoportos eltévedés, így a 16 kiliből csináltunk 20-at. Viszont a terep az első hegy után mocsár volt, volt, hogy térdig sűlyedtem. Itt időnként kezdtem elveszíteni a humorérzékem, az adott leginkább erőt, hogy láttam a többiek mennyivel jobban elégedetlenkednek. Mikor végre kiértünk az istenverte mocsarasból, jött egy 6 km-es murvás ut, ami nem volt nehéz terep, de ekkora a talapaim olyannyira sajogtak, hogy nehéz volt elhinni, hogy nem hagyom el őket. Olyan érzés volt, mintha üvegszilánkokon futnék, pokoli volt, de folyamatosan váltogattam a gördülési teknikámat.

Hol külső, hol belső talpélre terheltem, így kissé enyhült a fájdalom. Mindeközben egyszer csak mellé vetődött Jenn Gaskell (többszörös Xreid női győztes) és a fülembe nyomta az egyik fülhallgatóját és vagy tízszer meghalgattuk és végig énekeltük a Dire Straits-től a Money for Nothing-ot, elég jó spontán buli hangulat kerekedett, így egész könnyedén értük el az utolsó állomást. Ő nem sokat szarozott, rongyolt tovább kb 10 perc tötltés után, én egy kicsit tovább ücsörögtem, miközben észrevétlenül tűntek el bennem a tésztás paradicsomleves adagok. Közben a versenyszervező orvospszichológus nő mindenféle keresztkérdéseket tett fel, hogy kizárja az elmebajt és engedjen folytatni a versenyt. A zoknicserénél öröm volt konstatálni, hogy sehol sem vérzek, egyszerűen csak azért fáj a talpam, mert a nedves-vizes zokniban igencsak megkopott a hámréteg. Ez nagyon megnyugtatott, mert alapvetően nem szeretem tönkrecseszni a testemet, holmi kalandfűtötte imponáló célhajhászással.

A harmadik állomásról kissé zötyögősen indultam meg az utolsó 25km-nek, de éreztem, hogy innen már kevés dolog állíthat meg, annak ellenére hogy két 900 méteres csúcs várt rám, ami akkorra már sűrű felhőbe burkolózott. Azonban annyira megható volt 100km-en túllenni, hogy nagy örömfutásba kezdtem, még a nagy hegy előtt. Így a közel 10km-es lankás bevezetőn újból több embert sikerült megelőznöm. Mámorító volt a futás és a tudat, hogy mily közel a cél. A felfelékben egyáltalán nem fájt a talpam, így a két hegy megmászása elég sok örömöt jelentett. A látási viszonyok a hegyen elég kritikusak voltak a felhő miatt, helyenként nem láttam többet előre, mint 20-30 méter, azonban ez éppen elég volt arra, hogy letudjam olvasni a terepet és ki tudjam matekozni a gerinc fő vonalát, amit követni kellett. Tájékozódás szempontjából számomra hitelesebb a topográfia olvasása és követése, mint a gps nyilacskájának követése. Sokan azért lassultak itt be, mert a rossz látási viszonyok és a sűrű felhőzet miatt nem tudtak magabiztosan navigálni.

salomon xreid 11

Az utolsó hegycsúcson várt ránk a nagy Red Bull kapu, ami annyit jelent, hogy innen már csak lefele van a célig. Egy néhány kilométeres gerincfutást követően egy meredek oldalban ereszkedtünk vissza tengerszintre. Ez nem volt kellemes szakasz, de amikor lent voltam a völgyben és újra murvás út volt a talpam alatt, fellélegeztem. Ekkor délután negyed hat körül járt az idő és még kb 6km várt rám. Tervem volt a versenyt befejezni 30 óra alatt, ezért nagy futásba kezdtem. Előtte egyáltalán nem érdekelt az idő, de most ezen az utolsó szakaszon valóban versenyfutás volt. Fűtött a vágy, és egyáltalán nem tűnt lehetetlennek megfutni 6 kilit 7 perces ezrekkel. Nagyon jó tempót mentem egészen az utolsó 3km-ig, ahol újra bevezettek minket egy úttalan mocsárba. Ez nem eltévedés volt, végig a pályán voltam. Egyszerűen ennek a versenynek ilyen a stílusa. Folyamatosan szárnyakat ad, aztán mikor repülnél, le is töri azonnal. Szóval itt kiakadtam. Nem álltam meg, csak mentem mint egy vaddisznó. Egyedül a semmi közepén, dühöngve, káromkodva ami aztán átcsapott nevetésbe, mert ahogy hallottam magam, egyszerűen vicces volt kívülről nézve.

Pszichológiai szempontból ez egy nagyon érdekes szakasz volt. Az egész verseny ideje alatt gyakorlatilag ez volt az első hely, ahol elvárásaim voltak a pályával kapcsolatban. Mivel azt gondoltam, hogy innen már csak befutok, mert hű de egyszerű a terep, ezért aztán jó nagy pofont kaptam a mocsártól. Nagyon tanúságos volt. Az elvárások nagyon haza tudják vágni a missziót annyi szent. De akkor meg hogyan legyünk célorientáltak? Hát ez a nagy tudomány, ennek a kettőnek a harmonizálása...

Nade végül a lápos vidékről kikeveredve valóban futható, utolsó másfél kilométer várt bennünket, befutókat. A cél előtti utolsó néhány száz méterrel rengeteg szamócát találtam, aminek nem tudtam ellenállni, így kocogás közben még legelésztem egy kicsit, aztán hatalmas nagy örömömre beérkeztem. Varázslatos érzés volt és olyan tömény, hogy nem is tudtam tudatosítani magamban, hogy ennyit mentem. A tervezett 30 órát 52 perccel ugyan túlléptem, de még így is elegendő volt mindez egy 26. helyhez. A több mint 125 indulóból 49-en fejeztük be a versenyt.

salomon xreid 91

A talpam mindenkit üdvözöl és köszöni, 4 nap után teljesen jó állapotba került. Más most nem jut eszembe. Hát jó nyarat mindenkinek!

 

Új hozzászólás

Gyere velünk!

Többféle edzésen és versenyen lehetsz büszke a csapat tagságodra!

Tagság

Legyél csapattag, éld át velünk az élményeket!

Hitvallás

A sportolók, versenyzők számos sportágban tették le névjegyüket a hazai és a nemzetközi versenyeken. Nemcsak eredményeikkel, hanem hozzáállásukkal is példát mutatva.

Mindkét nem és minden korosztály aktívan részt vesz az X2S TEAM munkájában, akár hétvégi sportolók, akár világbajnokok.

Elnök (2014-), versenyző
Kalandot, küzdelmet, kihívást keresőként annyira
Terepfutás, tereptriatlon
Szeretjük és tiszteljük a sportjainkat, akárcsak
Versenyző
A csapatban a magyar hegységek állandó
Alapító és edző
Az X2S TEAM közös élményindexe messze magasabb, mint a
Maraton, terepfutás
Sokfélék vagyunk, mégis egy csapatot alkotunk. [quote

Rólunk

Hírlevelek

Partnereink