Völgyi Ádám - féltáv, 70.3, Ironman és terepfutás 2024
Ez volt az első teljes évem, hogy Tóth Viktor irányítása alapján készülök az Ironman és más triatlon versenyekre, az ő terveit követve a csapat színeiben. Azt hittem könnyebb lesz a teljesen egyedül edzés - viszont ez nem így lett. Vannak nehezebb napok, időszak amikor egyedül nehéz edzeni, viszont örülök, hogy legalább heti 1x a közösségi edzésen is részt tudok venni.
Az évem tele volt élményekkel, több célomat elértem - viszont 2025-re még több és nagyobb célokkal tervezek! Remélem még több egyéni csúccsal zárhatom majd az évet és még többször állhatok majd dobogón X2S Team színeiben.
Szabó Tamás
Felkészülési napló az Ironman 70.3 Budapest futamra - 1. fejezet
Helló Sporikák!
Mint már írtam az előzőekben, hogy a csapattól nyertem egy lehetőséget vagyis egy indulási jogot az IRONMAN 70.3 Budapest futamára ami természetesen nem ingyen van, mert ugyebár semmi nincs ingyen. Ennek a lehetőségnek az ára nem más mint beszámolnom az elkövetkező 6 hét felkészülésemről az adott eseményre.
A felkészülés ezen szakaszának az első állomása nem más volt mint a Balaton átúszása. Nem vagyok egy vízi ragadozó de mindent elkövettem, hogy ne a Balaton homokos alján végezzem hanem ha már átkompoztam a sporikkal (Rikker Marika, Flier Lajos, Szetei Márton) Révfülöpre akkor érjek vissza Balatonboglárra természetesen a víz felszínéhez minél közelebb.
Legújabb cikkek
-
Csehi Dávid aranyérmes az OCR világkupafutamon - 10 éves jubileumi Running Warriors, Bánk
Lejegyezve szerda, 04 június 2025 16:49
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
X2S TEAM sikerek a viharos pilisvörösvári UBM RedRun futófesztiválon
Lejegyezve kedd, 20 máj. 2025 16:53
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései
Lejegyezve szombat, 11 január 2025 14:32
- blogs*
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok
Lejegyezve szerda, 08 január 2025 09:32
- X2S hírek, közösség
1 hozzászólás
Bővebben...
-
Völgyi Ádám - féltáv, 70.3, Ironman és terepfutás 2024
Lejegyezve kedd, 07 január 2025 19:18
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
Ajánló
-
Lehet-e a váltók elso embere egyéni induló?
Igen, lehet. Amennyiben ezt a szervezõknek elõre jelzik (akár a verseny napján is a nevezés lezárásáig!), akkor egy egyéni induló lehet egy váltó elsõ embere.…Lejegyezve hétfő, 25 december 2006 01:21 - Beszámolók Légy te az első hozzászóló!
-
INOV-8 Roclite 285
Vérbeli terepfutó versenycipõ, a leprecizebben kitalált, funkcionális és minden szempontból ideális arra, amire tervezték: rövidebb, hosszabb terepfutó versenyek gyors teljesítése a legextrémebb körülmények között. Azonban…Lejegyezve hétfő, 28 máj. 2007 11:15 - Tesztek Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Gaiavit
Lejegyezve szerda, 28 augusztus 2024 15:01 - Partnerek Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
Az egészséges életmód, a természetes gyógyítás és a vegán életmód elkötelezett hívei vagyunk. Több, mint 20 éve gyökeres életmódváltáson mentünk keresztül, tudatos és vegán étrendre…



