Tóth Viktor
2003 óta vezetek egyéni és csoportos edzéseket. 2005-2015 között csapatvezetőként irányítottam az általam alapított X2S TEAM multisport csapatot. Ez alatt a 10 év alatt a csapat tagjai több Világ-, Európa- és Magyar bajnoki címet szereztek tereptriatlonban, terepfutásban és hegyikerékpárban. Közülük kerültek ki Magyarország legsikeresebb Xterra és első Spartan Race versenyzői is.
Számos sportrendezvény szervezője, szakmai vezetője vagy tanácsadója vagyok. Sok esetben olyan rendezvényeket honosítottam meg Magyarországon, amelyek külföldön is ritkaságnak számítanak. Ilyenek például a téli triatlon (futás, kerékpár és sífutás), a hosszútávú tereptriatlon, vagy a városi terepfutás.
Kiemelkedően fontosnak tartom a sport és a természet kapcsolatát. Az edzésmunka másik meghatározó alkotóeleme a közösség ereje. A sport, sőt sokszor egy verseny is sok esetben elsősorban önismereti, belső fejlődést jelent.
The North Face - Fire Road BOA
A The North Face terepfutócipõi közül a legkevésbé agresszívat teszteltük - annak is a speciális BOA fûzõrendszerrel készült változatát. Terepen és betonon egyaránt megállta a helyét, ugyanakkor eleinte mások voltak az elvárások a cipõvel szemben.Saucony Grid Labyrinth

Alpine PRO X-Country szélkabát
Legújabb cikkek
-
Csehi Dávid aranyérmes az OCR világkupafutamon - 10 éves jubileumi Running Warriors, Bánk
Lejegyezve szerda, 04 június 2025 16:49
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
X2S TEAM sikerek a viharos pilisvörösvári UBM RedRun futófesztiválon
Lejegyezve kedd, 20 máj. 2025 16:53
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Csoda a mindennapokban - a X2S TEAM közösségi edzései
Lejegyezve szombat, 11 január 2025 14:32
- blogs*
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
-
Tóth Attila - motorozás, közösség, életminőség és a terepsportok
Lejegyezve szerda, 08 január 2025 09:32
- X2S hírek, közösség
1 hozzászólás
Bővebben...
-
Völgyi Ádám - féltáv, 70.3, Ironman és terepfutás 2024
Lejegyezve kedd, 07 január 2025 19:18
- X2S hírek, közösség
Légy te az első hozzászóló!
Bővebben...
Ajánló
-
Inferno Triatlon, Svájc
Egy hihetetlenül kemény triatlon, fõleg terepen, de van egy 'lazító' országúti szakasz is. A távok és a szintek magukért beszélnek...Lejegyezve hétfő, 22 január 2007 07:35 - Egészség Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Saucony Shadow 9 TR
A mindenes terepcipõ, amely edzésre és hosszabb távokra is megfelelõ. Talpa a sarat tökéletesen elengedi, nem cipeli.Lejegyezve szerda, 31 máj. 2006 04:25 - Tesztek Légy te az első hozzászóló! Bővebben...
-
Lehet-e a váltók elso embere egyéni induló?
Igen, lehet. Amennyiben ezt a szervezõknek elõre jelzik (akár a verseny napján is a nevezés lezárásáig!), akkor egy egyéni induló lehet egy váltó elsõ embere.…Lejegyezve hétfő, 25 december 2006 01:21 - Beszámolók Légy te az első hozzászóló!




