| 
Belépés
   
péntek máj. 18

Tereptriatlon VB - utazás és első nap

A repülés és a többi teljesen normél volt, semmi extra. Nem is vesztegetem a betűket. Na de a megérkezés... nem volt semmi! Kis magyar X2S tereptriatlon csapatunk (Poór Brigi, Sipiczki Csaba, Dezső Sanya és én) minden gond nélkül megérkezett Madridba, csomagok időben szépen megjöttek - alig pár dolog sérült meg. Indultunk a bérelt autóért. Na innen kezdve sokat szórakoztunk...

Az autóbérlés maga volt a kreativitás csúcsa :-)

Eleve kértünk egy nagy autót 4 főre és 4 NAGY bicajos böröndre. Igaz, ezt nem kellett pontosan tudniuk, de azért illett volna egyeztetni. amit előzetesen javasoltak, az jó is lett volna. Helyben pedig adtak egy autót, amibe sehogy sem fértünk be. pedig szép volt, jó volt, mint egy vadészgép, minden elektronikus, de akárghoyg matekoztun, nem mentek be a cuccok.

Láttuk van nagyobb kocsi, Sipivel visszamentem cserélni. Szerintük az nem nagyobb, mert az ülés nem lehajtható. Biztosítottuk őket (23:30 volt már!), hogy nagyobb, tegyünk próbát. Ebbe belementek. Az ülés nem volt lehajtható, de gyorsan kikaptuk, így meg bőven elfértünk! Szuper, ülésekkel felpakolva indultunk vissza. Döbbenten néztek... mit csináltunk. NAGYON nehéz volt velük megértetni, hogy ez a kocsi normál szolgáltatása, nem vagyunk vandálok.

Sehogy sem akarták elhinni ezt, az üléseket eltenni végképp nem, így elvittük a csomagmegörzőbe - ahol csak spanyolul beszéltek (23:55). Sipi kézzel lábbal elmagyarázta a dolgot, bevették a cuccot, mi indulhattunk 300 km-es utazásra (0:15).

A GPS-t belöttük (ez egy CITROEN C8 volt, még a hagyományos repülőgépszerű berendezéssel), majd elindultunk. Durav volt hajnalban menni, SIPI egy király!

A széllásra hajnal 4-kor értünk, a házigazda szuper (ohne angol, de jól mutogatunk egymásnak), a hely pedig egy gyöngyszem! HERVAS, óvárosa majd sok fotóval jelentkezik a galériában!

Reggel bicajösszeszerelés, kis városnázás, majd bicajozás a18 km-re lévő központba. Nem tudjuk milyen mértékben mérték, de biztosan sokkal több volt - odafelé mi ezt szerettük volna megtoldani egy kis terepezéssel. Szép helyeket láttunk (fotók vannak), de elnyújtottuk - de így is a regisztráció elejére értünk oda. Minden flottul ment, megbeszéltem, hogy az EB szóróanyagát betegyék az indulócsomagba.

MTB pályabejárás. nem szintes, de nagyon izgalmas, gyors, poros és sáros egyszerre, sok kanyar, szikla, árok.... Az AGE group pálya sokkal jobb (a végén még ksi mászás és lejtőzés is van), mint az elit, az egyértelműen a cirkuszt szolgálja a nézőknek. De Brigi és Sipi jó erőben vannal, Brigi új bicaja nagyon jól suhan (Zaboo 29!).

Többit holnap!

Utazásunkat segítette: Medium Coeli,  STA Travel

Inline article positioning by Inline Module.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

TOP hírek

Írta szpmadar | 17 május 2012, 10.09
Szombat : II. Villapark Vértes Maraton A hétvégére...
Írta HQS-admin | 08 május 2012, 07.41
2012. június 3-án vasárnap ismét Napfényes...
Írta xterra | 02 május 2012, 00.01
Sportos majális volt, sok szép eredménnyel...
Írta longrunner | 27 április 2012, 12.24
1997.-ben a Mátrabérc túrán még gyalogosan...
Írta szpmadar | 13 április 2012, 19.17
Tesztalanyom egy Haibike Light RC, amit...
Írta xterra | 08 április 2012, 23.40
Legfrissebb híreink: Lafuma Speedtrail cipőteszt Spanyolországban Nagyító alatt...

Hozzászólás

Banner
Friss X2S esemény információk, Kőszeg, BBF, Piliscsaba
Hosszútávú tereptriatlon, rövid tereptriatlon és MTB
1 Hozzászólás | 1431 Találatok
Ha érdekelnek a legfrissebb hírek, akciók, tesztek, ha izgalmas programokról szeretnél információt, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre! Az eddigieket a linkekre kattintva lehet megnézni.
Banner
Életfa Program
KONA CITY
HAIBIKE
LAFUMA trail running
Életfa Program
BIOrganik
CASCO helmets
LAFUMA trail running
SALOMON RUNNING
XLC alkatrészek
ZABOO bikes
SUUNTO PROFESSIONAL
MAXXIS kerékpárgumik
Sportime magazin
Salamadra Outdoor
IRONCLAD - a kesztyű!
SAUCONY
ARCTICA szemüvegek
<< Május 2012 >> 
 hf  ke  sz  cs  pé  sz  va 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
212223242526
28293031   
Banner
X2S TEAM hírek
Banner