| 
Belépés
   
péntek máj. 18

Tesztek: Maxxis Aspen és Crossmark, Lafuma Speedtrail, XLC

Teszt, Maxxis, Aspen, Crossmark, Lafuma, Speedtrail, XLC

Maxxis Aspen (elől 26x2,1): A 2011-es szezont végig ezzel a gumival teljesítettem (XCO,XC,Xterra), nem volt defektem, gyors, könnyű, jól irányítható nagy sebességnél is. A murvás, kavicsos felületen és nedves saras aszfalton óvatosan kell vele bánni, mert könnyen kicsúszhat alólunk az első kerék.

Maxxis Crossmark (hátul, 26x2,1): Ezt a hátsó gumit használtam egész évben, gond nélkül, összesen egy defekttel (szerencsére csak edzésen, egy fenyőtüske tudta átszúrni). Elég széles, és jó a mintázata ahhoz, hogy az eddig teljesíthetetlen emelkedőkön is gond nélkül fel tudjak tekerni. Lefelé is stabilnak éreztem, lassítani viszont nem a legjobb vele.

Ezek a gumik 2-2,5 báros használat mellett (67kg-hoz) remek szolgálatot tettek. Visegrádi sárdagasztó tereptriatlon Európa-bajnokságon a legkeményebb körülmények közt is lehetett vele haladni.

Lafuma futó felső: Az idei évben is remek színekkel és hasonlóan jó tulajdonságokkal rendelkeznek, mint tavaly. Könnyű súly, jó szellőzés, hasznos zsebek jellemzik.

Lafuma ¾-es futó nadrág: A látszat ellenére nyáron is komfortos használat volt, nem sültem bele a hossza ellenére sem. Ősszel pedig kiváló a picit hűvösebb időben, tehát tavasztól-őszig gond nélkül használható. Az erdőben megvéd az esetleges kellemetlen fa és bokrok által nyújtott karcolásoktól egy rövid futó nadrággal ellentétben.

Lafuma Speedtrail Lace terepfutó cipő: A cipőt leginkább edzésekre használom. Erős talpazat, merevség és jó kopásállóság jellemzi. Félelem nélkül lehet nekivágni vele a nehezebben futható felületeknek is, mert a cipő megtart, és jól kompenzálja a kis kövek által okozott bemélyedéseket. Edzőversenyekre is kiváló, mert ezek ellenére sem lett túl nehéz, jövőre a Terep 100-on fogom tesztelni. A rövidebb, pörgős, gyors versenyekre viszont már nem elég dinamikus.

XLC pro race ambition nyereg: A szupersprint távtól az Ironmanig jól teljesített. Hosszabb 4 óra feletti tekerések után sem vált kényelmetlenné. Könnyű és merev. A vizet nem szívja magába, könnyen tisztítható és a megjelenése is előkelő.

XLC pro sl nyeregcső: A felfestett centiméterenkénti jelzés alapján egyszerűen és praktikusan beállítható a magasság, még ha el is állította kedves ismerősünk, családtagunk. A nyereg csatlakozásnál is hasonló számozás van, könnyen állítható a dőlésszög és a pozíció is. A karbonszálas csövek után az egyik legjobb választás.

XLC pro tri-bar (időfutam könyöklő): Még hónapokkal az Ironman előtt sikerült beszereznem, így a versenyig be tudtam lőni precízen, hogy milyen helyzetben veszem a legnagyobb hasznát. Az 5 óra 8 perces részidő teljesítésénél, nagy szerepet kapott ez a kis segédeszköz. A hagyományos országúti kerékpár és e könyöklő kombinációja hozzásegített a remek teljesítményekhez, így nem kellett még egy időfutam kerékpárt is megvenni. A felfogatásnál nagyon erősen rá kell húzni a kormánycsőre, különben a sajátos hazai útviszonyok közt a nagyobb zötykölődéseknél lefordulhat, ami hasonló erővel visszaállítható. A könyöklő oldal irányban is állítható, illetve előlre-hátulra tolható ki-ki a maga alkatához és stílusához alkalmazhatja.

Eleven téli biciklis felső (winter jacket): A hideg, szél és eső ellen az eddigi legjobb felsőruházatom. Aláöltözetként egy egyszerű technikai póló elég, így nem izzadok be, csak ha nincs elég hűvös. A szél ellen a Magas-Tátra kriván-i hegyen sikerült tesztelnem egy hegymászás alkalmából, ahol mintha külön világot élt volna a szeles, hűvös külvilág és az, amit felül éreztem. A teljesen lecipzározható kar részek tovább bővítik a felhasználhatósági tartományát.

 

A tesztelt termékekről további információ

 

 xlc x50 lafuma x50 maxxis-logo x50

 

Inline article positioning by Inline Module.

TOP hírek

Írta szpmadar | 17 május 2012, 10.09
Szombat : II. Villapark Vértes Maraton A hétvégére...
Írta HQS-admin | 08 május 2012, 07.41
2012. június 3-án vasárnap ismét Napfényes...
Írta xterra | 02 május 2012, 00.01
Sportos majális volt, sok szép eredménnyel...
Írta longrunner | 27 április 2012, 12.24
1997.-ben a Mátrabérc túrán még gyalogosan...
Írta szpmadar | 13 április 2012, 19.17
Tesztalanyom egy Haibike Light RC, amit...
Írta xterra | 08 április 2012, 23.40
Legfrissebb híreink: Lafuma Speedtrail cipőteszt Spanyolországban Nagyító alatt...

Hozzászólás

Banner
Ha érdekelnek a legfrissebb hírek, akciók, tesztek, ha izgalmas programokról szeretnél információt, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre! Az eddigieket a linkekre kattintva lehet megnézni.
Életfa Program
KONA CITY
HAIBIKE
LAFUMA trail running

Kapcsolódó tartalom

Maxxis
Maxxis ...
0 Hozzászólások | 3456 Találatok
The North Face Bullhead
Kicsi, fõleg versenyzésre ajánlott...
0 Hozzászólások | 187 Találatok
LAFUMA SPEEDTRAIL - terepfutócipő teszt
A LAFUMA SPEEDTRAIL terepfutócipő kifejezetten gyors és...
0 Hozzászólások | 217 Találatok
Életfa Program
BIOrganik
CASCO helmets
LAFUMA trail running
SALOMON RUNNING
XLC alkatrészek
ZABOO bikes
SUUNTO PROFESSIONAL
MAXXIS kerékpárgumik
Sportime magazin
Salamadra Outdoor
IRONCLAD - a kesztyű!
SAUCONY
ARCTICA szemüvegek
<< Május 2012 >> 
 hf  ke  sz  cs  pé  sz  va 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
212223242526
28293031   
Banner
X2S TEAM hírek
Banner