| 
Belépés
   
péntek máj. 18

SUUNTO T3 óra tesztjének folytatása

Ígértem, hogy folyatatom az óra tesztelését, leginkább a távolságmérés probléma körben. Továbbra is azt tapasztalom, hogy van némi eltérés ugyan azon a pályán a mért távolság tekintetében. Ez a Gellért hegyi pályámon a következő két szélső érték: 10,23 km és 10,45 km. Viszonylag sík terepen 10 km megtétele esetén 150 méteren belül van a szórás. Ez egyre jobban erősíti bennem azt a feltételezést, hogy a szintkülönbség tud beleszólni a mérésbe.

Ami pozitívuma még az órának az az, hogy sokféle képpen tudom beállítani használat közben a képernyőt. Ez pontosan azt jelenti, hogy van két alapnézete: az egyik a Pulzusra, a másik a Sebességre van kihegyezve. Én az előbbit szoktam használni, egyelőre fontosabb info számomra az aktuális pulzusom, mint a sebességem.

SUUNTO, T3, óra, teszt, futás, edzés

 

Akármelyik nézetet is választom, három soros a kijelző, azaz három típusú adatot tudok egyszerre figyelni. A „Pulzus képernyőn" felül a mért időt, középen a pulzust (BPM, vagy százalékos formában), alul pedig szinte amit akarok. Én a sebesség/km-t szeretem itt nézegetni. „Sebesség képernyőn" felül a távolság, középen sebesség/km, alul pedig amit akarok (pl: max. sebesség/km, mért idő, óra, átlag sebesség/km, max. sebesség/km, stb...).

Fontos, hogy a középső soron jóval nagyobbak a karakterek, jól le lehet olvasni az értékeket. A felső és az alsó karakterek jóval kisebbek, azokat már nehezebb leolvasni, főleg akkor, ha kevésbé ideálisak a fényviszonyok, illetve gyors tempót diktálunk. Én ezeket egy kicsit nagyobbra terveztem volna, akár a középső sor kárára is. Ettől függetlenül, jól használható az óra sportolás közben. Le is tudjuk használat közben zárni a gombokat, így ha véletlenül benyomódna valamelyik, biztos, hogy nem állítaná le a mérést.

Nagyszerűen visszakereshetőek az edzések adatai. 15 edzést dátum szerint eltárol az óra, s minden fontos adat visszakereshető benne. Így ha pont edzés után valami miatt nem töltjük ki az edzésnaplónkat, nem vész el semmi, megtehetjük azt később is. Továbbá megnézhetjük a „Total"-t, azaz az Összesítő képernyőt is. Itt összesítve mutatja az óra az aktuális heti, előző heti, aktuális havi és visszamenőleg 6 havi össz. teljesítményünket. Látni fogjuk, hogy hány mért edzésünk volt, összesen mennyi időt edzettünk, lebontva futásra és biciklizésre, hogy mekkora távolságot tettünk meg.

SUUNTO T3 termékinfó: www.suuntoorak.hu

Inline article positioning by Inline Module.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

TOP hírek

Írta szpmadar | 17 május 2012, 10.09
Szombat : II. Villapark Vértes Maraton A hétvégére...
Írta HQS-admin | 08 május 2012, 07.41
2012. június 3-án vasárnap ismét Napfényes...
Írta xterra | 02 május 2012, 00.01
Sportos majális volt, sok szép eredménnyel...
Írta longrunner | 27 április 2012, 12.24
1997.-ben a Mátrabérc túrán még gyalogosan...
Írta szpmadar | 13 április 2012, 19.17
Tesztalanyom egy Haibike Light RC, amit...
Írta xterra | 08 április 2012, 23.40
Legfrissebb híreink: Lafuma Speedtrail cipőteszt Spanyolországban Nagyító alatt...

Hozzászólás

Banner
Mondraker Podium, az elegáns és sportos MTB
A téli időszakban kezdtük a Mondraker Podium kerékpár
0 Hozzászólások | 275 Találatok
Fighters' Run, extrém akadályfutóverseny Vozár Attila ajánlásával (videó)
A Fighters' Run egy olyan újfajta kaland sport, ami még nem
1 Hozzászólás | 1262 Találatok
Ha érdekelnek a legfrissebb hírek, akciók, tesztek, ha izgalmas programokról szeretnél információt, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre! Az eddigieket a linkekre kattintva lehet megnézni.
Banner
Életfa Program
KONA CITY
HAIBIKE
LAFUMA trail running

Kapcsolódó tartalom

Saucony Omni 5 TR
Stabil és masszív...
0 Hozzászólások | 180 Találatok
Kerékpár-futás váltás
Valószin?leg minden triatlonista találkozott...
0 Hozzászólások | 14234 Találatok
X2S Terepduatlon OB és MAHFUSZ terepfutó kupafutam, futó szemmel
Rögtön a végével kezdem: egyre többször az a tapasztalatom,...
0 Hozzászólások | 4119 Találatok
Életfa Program
BIOrganik
CASCO helmets
LAFUMA trail running
SALOMON RUNNING
XLC alkatrészek
ZABOO bikes
SUUNTO PROFESSIONAL
MAXXIS kerékpárgumik
Sportime magazin
Salamadra Outdoor
IRONCLAD - a kesztyű!
SAUCONY
ARCTICA szemüvegek
<< Május 2012 >> 
 hf  ke  sz  cs  pé  sz  va 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
212223242526
28293031   
Banner
X2S TEAM hírek
Banner