Piliscsaba terepduatlon 2011 - személyes élmények
2011 szeptember 20. (kedd) 14:05
Pálfy Mátéval eddigi legsportszerűbb párviadalban volt részem, együtt mentünk bringán az első kör közepétől kb. egészen a végéig, fél percen belüli különbségnél nem nagyon volt több sosem. Váltogatva vezettünk, beszélgettünk, segítettük, támogattuk egymást, időnként ugratva is a másikat :) Végülis ő erősítette bennem bringán, hogy jobb futó vagyok nála és úgyis megnyerem, mondtam ebben annyira nem vagyok biztos :)
Kis különbséggel ment ki futni, felmentem rá, aztán egy ideig loholt a nyakamon, majd egy kis előnyre tettem szert, amit mikor elég biztosnak éreztem , akkor rápihentem egy "kicsit az eredményre", aztán mikor később hátranéztem ott láttam újra, így a végéig az utolsó mol töltés emelkedőjén és lefelé mindent összeszedtem, hogy ne férjen kétség az esélyeim felől.
Végül sikerült, de nagyon sokat kivett belőlem (a zabszelet, amit vittem magammal, frissítésnél nem tudtam rendesen visszatenni a zsebembe még az első bringás kör elején, így a harmadát, negyedét tudtam magamévá tenni, és kulacson kívül nem volt más, útközben pedig nem tudtam felvenni csak vizet). Jó verseny volt. Megérte a szenvedést :)































