Stockholm Maraton 2007
2008 március 01. (szombat) 13:38
Nagyszabású tervem helyszínéül ezt a pazar várost jelöltem meg, közvetlen az után, hogy a Plus Maratonin elmaradt a várt reményem, a három órás álomhatár elérése.Kicsit dühösen, kicsit kókadtan, de elszántam gondolkodtam mit, és hogyan tehetnék, ami jobb eredmény elérésére sarkallna. Arra jutottam edzeni kell, méghozzá az eddigieknél többet és másképp.
Abban az idõben akadtam az edzésonline oldalára, ami rögtön megtetszett, a maga családias egyszerûségével-ahogy a svédek is élnek-nincs fényûzés, nincs gicss, de van tartalom és ez a lényeg. Tetszet, hogy beírhattam, visszanézhettem, de a legjobban, hogy követhettem hol tartok, megvan-e a tervezett szükséges mennyiségû kilométer.
Ezzel egyidõben, még decemberben, távolra szakadt egykor hazánkfiaként tisztelt rokonomat hívtam segítségül. Aki a nevezést és annak minden részletét elintézte helyettem, így nekem csak arra kellett törekednem, hogy jól menjen, vagy egyáltalán menjen a felkészülés a neves napra. Ami fél év távlatából oly távolinak tûnt, de az állapot tekintetébõl oly közeli.
Azért, hogy eltökéltségemet magamnak és lelkes kísérõmnek bebizonyítsam, már januárban megvettem a repülõjegyet. Oda-vissza, mert már akkor is tudtam, hogy valahogy túl fogom élni ezt a kiruccanást, amit összekötöttünk rokonok, barátok meglátogatásával. Ezért szállás és egyéb gondunk is megoldottá vált személyükben.
Szóval elkezdtem készülni a jelesnek avanzsált június 9.-ei szombat két órára.
Ami a kilométerek szorgos gyûjtésében merült leginkább ki. Sajnos a minõségi kilométerek lényegesen nagyobb hátrányba szorultak, mint azt szerettem, illetve kellett volna elvégeznem a három hetes mikrociklusokban. Viszont szemléletet váltottam az edzések elvégzésének tekintetében, és összekötöttem az utazás eddigi passzív idejét az edzéssel. A belvárosból, munkaidõm leteltével futva mentem haza Nagytarcsára vagy Cinkotáig, attól függõen mennyit akartam vagy írtam futni. Ez a családi logisztika csúcsra futtatását is jelentette, de idõvel olajozottá vált a gépezet. Rémisztõ, hogy az emberi láb mint közlekedési eszköz és a tömegközlekedés között csak 10-15 perc különbség legyen az Oktogon és Cinkota között. Az idei tél kedvezõ idõjárásáért mert csak külön hála és köszönet a természetfelelõsnek. Fent is átérezték, hogy nekem készülnöm kell.
Valahogy így teltek a szürkésebb hétköznapok, de a hétvégéket tele raktam olyan programokkal, ahol futni lehetet verseny körülmények között. Ilyenek voltak a csapatom, az X2S TEAM által látogatott események, mint a nagyon hangulatos Futapest Cross futások.
A felkészülésemnek legnagyobb mankója, társa, edzõje, Fülöp nevû spánielem, aki a hétvégi futásokon mindig velem volt, irtó jókat futottunk. õt soha úgy nem viselték meg a hosszú futások, mint engem, pedig voltak három órás terepfutások is, neki mindig ideális az idõ, õ nem mondja majd holnap, majd máskor. Így sikerült csak ebben az évben annyit futnom, mint tavaly egész évben. Ez már eleve nyugtatólag hatott a közeledõ verseny tekintetében, ami nem is verseny, hanem próbatétel volt saját magammal szemben. Vajon meg tudom-e tenni? Eljutottam-e addig a fizikai és mentális szintig, hogy a nehézségek, amik a versenyt és a felkészülést jellemezték, leküzdhetõ akadályként tudom venni?
Teljesítõképességünket csak a gyakorlat tudja bizonyítani, de nem mindegy hogy milyen a formaidõzítés, nem elhanyagolható szempontok a környezet külsõ tényezõi, mint a hely a hõmérséklet, és mostmár tudom a szervezés és az emberek is, sokat tudnak lendíteni saját magunkba, vetet hitünk mellé. Nincsenek nagyra vágyó igényeim, de a Stockholm Maraton után nehéz lesz újra olyan nagyszabású eseményt találnom, ami legalább annyi elismerést váltana ki belõlem, mint ez az esemény.
Voltam már Európa szerte is, de inkább kishazánk területén jó pár versenyen, eseményen. Az a hét maraton amit, eddig futottam mind szép és így utólag kellemes emlék bennem, de ez más volt. Nem csak, azért mert tíz percet javítottam egyéni legjobb idõmön. Nem csak, azért mert ezt éltem át legutóbb.
Azért érzem úgy, mert annyi olyat kaptam, amit a verseny elõtt, alatt és után tudtam használni, amit még nem láttam, vagy csak nem használtam. Ezzel nem a tudatlanságomat szeretném hangoztatni, hanem azt, hogy sajnos másban is hátrányban vagyunk, mi magyarok.
Kétélû fegyver a kíváncsiság, ami alapvetõ emberi tulajdonság. Ami engem is sarkall utazásra, tanulásra, bármi másra. Meglátni, átélni egy másik ország embereit, kultúráját csodás és felemelõ érzés. Az ember csak kapkodja a fejét az õt érõ számtalan új dolog láttán. Elcsodálkozik, hogy ilyen is van, de tök jó. Aztán lecsapódik benne az élmény, és lassanként jön az összehasonlítás, ami persze semmiképp nem lehet szignifikáns, mert hajlamos az ember csak a jót észrevenni, ami neki tetszik.
Nem is szeretnék párhuzamokat vonni, mert életvitelszerûen minden más, de nehéz szó nélkül hagyni azt amikor látom milyen infrastruktúra és morál van. Persze, mert õk jobban keresnek emiatt jobban élnek, többet tudnak költeni magukra és az õket körülvevõ környezetre. Ez sajnos mind igaz. De ami nem feltétlenül pénzkérdés. Nem dudálnak, nem rázzák az öklüket, nem tekintik egymást ellenfeleknek az utakon, azt pedig nem tekintik sérelmeik harc színterének. Zavarba ejtõen türelmesek és szabály tisztelõek. Ez nem csak az utakon figyelhetõ meg. Engem Budapest kellõen vehemens vérmérsékletûen engedet utamra, de ott olyan jól esett átvenni az õ habitusukat. A jót nem nehéz megszokni.
Gyors volt az akklimatizálódás, ami az ottani klimatikus viszonyok miatt sok alvásban is megmutatkozott. A levegõt szinte harapni lehetet. Rengeteg zöld, minden formájában, a természet az életük szerves része. Ezért vigyáznak is rá. A sörösdobozt visszaveszik, persze automata van erre, külön a PET palackra, külön az ALU dobozokra.
Kedden érkeztünk Stokholmtól 80 kilométerre, lévõ repülõtérre. A szombati verseny elõtt így még volt lehetõségem edzeni, átmozgatni. Éltem is a lehetõséggel, mert mikor vendéglátónk megmutatta, milyen lehetõségek vannak, már azon izgultam nem fogom e túlzásba vinni a futást a maraton elõtt. Nehéz volt ellenállni azoknak kijelölt pályáknak, amiket térképen bemutattak a parkolóban. Külön sétálóknak, futóknak, télen épített sífutó pálya. Mind ez jelölve, az erdei ösvényen piktogramok, a nehézség és távolság függvényében. Mindez egy tó körüli erdõs részen. Fantasztikus volt, ha ezt TV-be látom, azt mondom már-már gicsses. Rengeteg erdõ és víz van arrafelé, így tényleg nem nehéz ezt megtenni.
Nem láttam szemétlerakásokat, nem kellett akadályversenyként ugrálni a kutyapiszok áradatba. Ami nagyon furcsa volt számomra. A helyieknek meg az, hogy nagyon meleg volt, verseny napján, a stadion hõmérõje 34 fokot mutatott, de a lényeg a hõérzetem nem olyan volt, nem ragadtam és a ruhám nem piszkolódott be. Itthon gyászkeretes a pólóm nyaka.
Tényleg nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne futva akarjam felderíteni az egész svéd királyságot.
Nagyon jól elterelte a sok újdonság a figyelmemet a verseny elõtti izgalomról.
Pénteki tésztaparti elõtt vettem át a rajtcsomagot, sok ezred magammal. Elfejtettem belekalkulálni, hogy itt 17655 neveztek, ami nekik is az eddigi legtöbb.
Kicsit megijedtem attól az emberi kígyótól, ami a stadionnál fogadott, de nem volt mit tenni, beálltam. Nagyon gyorsan haladt a sor, így félóra alatt bejutottam az expo sátorba, ahol a számtalan kiállító mellett átadták a csomagot. Apróságok, amik engem ámulatba tudnak ejteni. A rajtszámon az induló neve, felség jelzése, a chipet,- amit csak a bal cipõre lehetett rakni-, nyeremény chipemet nem avathattam fel, csak az övékét lehetett használni, amiért nem kellett letétet hagyni.
A chipet egy ragasztószalaggal lehetet a fûzõhöz rögzíteni, ami leginkább a leadást segítette, amire külön személyzet volt, õk egy mozdulattal levágták, nem kellett lehajolni sem, ezzel a megelõzhetõ a fáradt izom begörcsölése. A csomagban volt még törölközõ, melegítõ krém, a kísérõknek kis térkép, aminek egyik oldalán a pálya útvonala és a kilométerjelzések. A túloldalán a közlekedési lehetõségek, és a legjobb. Tervezett idõnek megfelelõ részidõk, mikor hol lesz a delikvens. A futónak, pedig karszalag, kilométer és az ahhoz tartozó részidõk. Ezek azok az apróságok, amit az elején említettem.
Furcsa volt számomra a délután kétórás rajt, a svédeknek meg ez a meleg, így 1-1 az állás.
A nevezéskor az idõeredmény alapján szektorokba rendezték az indulókat, A-tól F-ig. Én a C-be kaptam helyet. Ennyi futót még az elõtt nem láttam, köztük lenni meg még jobb. Számomra csak közel fél percet kellett várni, hogy áthaladjak a rajtkapun, de a végén lévõknek még volt idejük bemelegíteni is. Ahogy az szokott lenni, minden honnan emberek kerültek elõ, legalább öt percig nem tudtam egy egészségeset lépni. Voltak 15 perces beosztással iramfutók különbözõ színû zászlókkal.
Amikor én itthon eldöntöttem, hogy Stockholm lesz az a hely, ahol megjavítom a maratoni idõmet, még nem tudtam, hogy milyen szintekkel szabdalt pálya is ez. Nem véletlenül nincs kimagasló rekordideje a pályának. Ellenben nagyon szép és változatos város.
Ami számomra ismételten meglepõ volt, az a nézõk szurkolók népes tömege. Ember sorfalak a pálya mentén, akik olyan atmoszférát teremtettek a lelkesedésükkel, hogy ott muszáj volt mosolyogni, kitartani. Aktívak voltak korra, nemre való tekintet nélkül.
Én is kaptam a lelkesítésbõl. Nem hiába készíttetettem HUNGARY feliratú pólót. Ez olyan jó érzés volt, hogy libabõrös lettem tõle.
Frissítõ állomások sûrûn voltak, az asztal elején sportitallal, átlátszó pohárban a végén vízzel, kék pohárban, vizes kádak, zuhany. Kaja elég sokára volt, nekem már nagyon hiányzott és aztán sem sok volt. A szokásos banánon, szõlõcukron kívül volt savanyú uborka és 36 km-nél kávé, dopping gyanánt az utolsó elkeseredõknek. Nem volt tej hozzá, így ezt kihagytam.
Öt kilométerenként ellenõrzõ pontok, versenyidõmérõ órákkal. A pálya különbözõ pontjain, elõre jelzett fényképezõ helyek, amit így utólag tudom, 106 koronáért (1 korona 27 forint) megrendelhetsz.
Az elsõ olyan maratonim volt, amit teljes egészében elkerültek a nehézségek. Sem lábizom görcs, sem vízhólyag, sem emésztési problémáim nem voltak, és ami még meglepõbb, aztán sem volt. Tehát a több edzés, jobb állóképesség tényleg igaz. Már hétfõn újra mentem felfedezni a helyi érdekességeket, persze óra nélkül csak érzésre.
Ennyi kellemes érzés után a ami a verseny közben ért, már ott tartottam, jó lenne, ha tovább tartana. Persze ez így nem igaz, jó volt azzal a biztonságos érzéssel futni, hogy végig a tervezett idõn belül vagyok. Ennél már csak a befutó volt csodálatosabb, ami az 1912-es Olimpia helyszíne volt. Ugyan pazar rekortán pályát kapott azóta, de nem fejlesztgették, toldozgatták olyan impozáns amilyen akkor volt. 200 métert kellett futni a stadionban, hogy az embert elöntse az a végtelen és határtalan boldogság, amit e táv végig ott rejteget magában és ez a célban mind, kitörne az emberbõl. Ilyenkor vérmérséklet kérdése ki, hogy és mennyire gyengül el, de magam rendesen küzdöttem, hogy az örömkönnyek bent maradjanak.
{styleboxop}
Utóirat: 2008. március
Ezt a beszámolót az akkori hatások alatt írtam, most majd egy év távlatába mondhatom tényleg jó volt, ezért még télen elintéztem a nevezést és a repülõjegyeket csak most 16 napot fogunk kint tölteni.
Sok minden történt ez alatt az idõ alatt Ironman lettem (11:08), javítottam a maratoni idõmön (2:56:08), de a csapattagságom maradt az X2S Team-nál és 2008. május 31. 14:00 ismét ott leszek csak mostmár az A szektorban.
{/styleboxop}
Összefoglalva, nehezemre esett hazaindulni, annyi jó és szép dolgot, érzést hátra hagyni. Nem baj vissza lehet menni bármikor és itthon is, lehet folytatni mindazt, ami már kint bizonyítottan mûködik. Rajtam, rajtunk múlik, õk is ugyanolyan élõ szövetbõl vannak, mint mi.
Nevezni, meg idõben kell, mert a 2008-as Stockholm maratonira limitált, 17500 nevezést fogadnak el. Aki erre a nem könnyû pályára voksol, bizton mondom nem fog csalódni. Ahogy én sem csalódtam. Itt azonban nem állok meg, mert mindig lehet új célokat kitûzni magunk elé, nagyra vágyót, akár a jobb eredmény reményében folytatni tovább az edzéseket.
Stockholm 2007. június.
