| 
Belépés
   
péntek máj. 18

Gerlei Tamás bronzérmes a Raxlauf terepfutáson

Gerlei Tamás, Raxlauf, terepfutás, hegyifutásA hegyifutó világkupa-pontverseny éllovas David Schneider győzelme szenzációs pályacsúccsal. Az elmúlt hétvégén az ausztriai Rax hegyen a masters hegyifutó világbajnok Gerlei Tamás - a Grossglockneren a hatszoros világbajnok Jonathan Wyattot is legyőző - svájci David Schneider és a címvédő, osztrák Alexander Wallner mögött a 3. helyen ért célba.

A verseny során 8,8 km-es táv alatt 1100 méter szintemelkedést megtéve, változatos terepen kellett feljutniuk a futóknak a Rax egyik, 1600 méter magas csúcsára.

A Raxlauf erősségére jellemző, hogy a svájci kiválóság közel 5 perccel megdöntötte a korábbi pályacsúcsot.

 

„ A rajtnál láttam, hogy a két favorit mögött maximum a bronzérem megszerzése lehet a reális célom. Ennek megfelelően igyekeztem az erőmet jól beosztva, egyenletesen futni. Mivel már a második kilométer után el tudtam szakadni a 4. helyért csatázóktól, megpróbáltam koncentrálni a technikám csiszolására és tartalékolni az utolsó sziklás szakaszra. A Raxlaufot felkészülési versenynek szántam az októberi szlovéniai évzáró világkupa futamra, úgy gondolom teljes mértékben sikerült végrehajtani, amit elterveztem."

A masters kategóriát közel 8 perces előnnyel megnyerő magyar hegyifutó legközelebb a szomszédos Schneebergen méretteti meg magát, célja a Rax-Schneeberg Trophy összesítésben minél előrébb végezni.

Eredmények:

Férfiak:

1. David Schneider (Svájc)

2. Alexander Wallner (Ausztria)

Banner

3. Gerlei Tamás (Magyarország)

Nők:

1. Veronika Limberger (Ausztria)

2. Thea Lilliehov (Ausztria)

3. Eva Weiss (Ausztria)

Forrás: www.terepsport.hu

Inline article positioning by Inline Module.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

TOP hírek

Írta szpmadar | 17 május 2012, 10.09
Szombat : II. Villapark Vértes Maraton A hétvégére...
Írta HQS-admin | 08 május 2012, 07.41
2012. június 3-án vasárnap ismét Napfényes...
Írta xterra | 02 május 2012, 00.01
Sportos majális volt, sok szép eredménnyel...
Írta longrunner | 27 április 2012, 12.24
1997.-ben a Mátrabérc túrán még gyalogosan...
Írta szpmadar | 13 április 2012, 19.17
Tesztalanyom egy Haibike Light RC, amit...
Írta xterra | 08 április 2012, 23.40
Legfrissebb híreink: Lafuma Speedtrail cipőteszt Spanyolországban Nagyító alatt...

Hozzászólás

Banner
Lafuma Speedtrail Lace - terepfutó cipőteszt
Kirilla Péter 17 éves miskolci diák vagyok, versenyszerűen
0 Hozzászólások | 235 Találatok
Teszt - Casco Ares kerékpáros sisak
Amikor megláttam, csak elismerően tudtam gondolni a
0 Hozzászólások | 557 Találatok
CASCO csapatfelszerelés 2011 - Ares sisak és RX 20 szemüveg
  Megékezett a CASCO cég idei X2S támogatása: ARES 2011
0 Hozzászólások | 1999 Találatok
Ha érdekelnek a legfrissebb hírek, akciók, tesztek, ha izgalmas programokról szeretnél információt, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre! Az eddigieket a linkekre kattintva lehet megnézni.
Életfa Program
KONA CITY
HAIBIKE
LAFUMA trail running

Kapcsolódó tartalom

Hétvégi csapateredmények - 2010 április 18.
A hétvégén különlegesen jó csapatjátékkel számos...
0 Hozzászólások | 4260 Találatok
Új INOV-8 weboldal
INOV-8Megújult a terepfutó cipõ specialista...
0 Hozzászólások | 8262 Találatok
Az 1. ...terepduatlonom
 Október első szombatján rendezték meg az „Életfa X2S...
0 Hozzászólások | 4325 Találatok
Életfa Program
BIOrganik
CASCO helmets
LAFUMA trail running
SALOMON RUNNING
XLC alkatrészek
ZABOO bikes
SUUNTO PROFESSIONAL
MAXXIS kerékpárgumik
Sportime magazin
Salamadra Outdoor
IRONCLAD - a kesztyű!
SAUCONY
ARCTICA szemüvegek
<< Május 2012 >> 
 hf  ke  sz  cs  pé  sz  va 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
212223242526
28293031   
Banner
X2S TEAM hírek
Banner