| 
Belépés
   
péntek máj. 18

Terep 50 - mert megérdemlem...

Terep 50, maraton, ultra, extrém, futásEzt a versenyt már egy éve tervezgettem, mikor még "csak" A Kis Rigónál álmodoztam szurkolóként a valamikori teljesítésről. Nem gondoltam volna, hogy nem sokat kell már várnom...

Több a fel, mint a le (igaz csak egy kicsit), jól futható lejtők és persze a végén Prédikálószék.  A bejárásokon mért szintidők alapján mindenképpen 5.30-on belül, esetleg ideális körülmények esetén az 5.20-at is megfutom. A Mátrabérc Trail Kékesig váltó nagyon nem sikerült, így most nem akartam hibázni. Oli megmondta a tutit, hol is rontottam el. Most rá hallgattam, semmit nem ettem verseny előtt, de már az első órában frissítettem. Igaza volt!

Rékáról tudtam komoly ellenfél lesz, őrültem neki, így lehet igazán nagyot futni! Bíztam benne, hogy ha a gyors, hosszú  lefelék után Klastrompusztán nincs nagyon előttem, Prédikálószéken befoghatom. Hát ez nem így lett...A pontokon Dobogókőig együtt voltunk, de már Klastrompusztáról felfelé láttam, hogy nem tudok mégsem közelebb kerülni hozzá felfelé sem... Itt már nekem eldőlt a verseny!

Dobogókőn még utólértem, onnan már nem láttam. 8 percet kaptam tőle, lefelé Dömösig 3-t, Prédikálószékre 1-t (már felfelé sem vagyok a régi....) és onnan még 3-t. 

Kielemeztem itthon a tervezetthez képest a részidőket (verseny közben nem mertem), Piliscsabáig hoztam 6 percet, Dobokókőn még jól álltam, de onnan 8 perccel mentem rosszabbat, mint kellett volna, fel Prédkálószékre 4 percet vesztettem. Lehet hogy elfáradtam???

Réka nagyot mentél, köszönöm, mert így tudtam csak álomidőt futni (5.12) !!!
 
Inline article positioning by Inline Module.

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

TOP hírek

Írta szpmadar | 17 május 2012, 10.09
Szombat : II. Villapark Vértes Maraton A hétvégére...
Írta HQS-admin | 08 május 2012, 07.41
2012. június 3-án vasárnap ismét Napfényes...
Írta xterra | 02 május 2012, 00.01
Sportos majális volt, sok szép eredménnyel...
Írta longrunner | 27 április 2012, 12.24
1997.-ben a Mátrabérc túrán még gyalogosan...
Írta szpmadar | 13 április 2012, 19.17
Tesztalanyom egy Haibike Light RC, amit...
Írta xterra | 08 április 2012, 23.40
Legfrissebb híreink: Lafuma Speedtrail cipőteszt Spanyolországban Nagyító alatt...

Hozzászólás

Banner
Életfa - X2S terepfesztivál – családi és sportnap
X2S Terepduatlon Országos Bajnokság, Hosszútávú Terepfutó
2 Hozzászólások | 3731 Találatok
II. tavaszváró futóverseny a Naplás-tónál
Várjuk együtt a tavaszt Budapest legnagyobb
0 Hozzászólások | 1405 Találatok
Ha érdekelnek a legfrissebb hírek, akciók, tesztek, ha izgalmas programokról szeretnél információt, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre! Az eddigieket a linkekre kattintva lehet megnézni.
Életfa Program
KONA CITY
HAIBIKE
LAFUMA trail running

Kapcsolódó tartalom

Óbuda terepduatlon - igazi szörfös időben
A verseny előtti estém sikerült elrontanom egy nyelőcső...
0 Hozzászólások | 4573 Találatok
Duna maraton győzelem - X2S ráadás
Visegrádi lejtőnMúlthét...
0 Hozzászólások | 5590 Találatok
Vértes Terepmaraton 2012
Szezonnyitó verseny volt, igaz nekem nem célverseny, mivel...
0 Hozzászólások | 474 Találatok
Életfa Program
BIOrganik
CASCO helmets
LAFUMA trail running
SALOMON RUNNING
XLC alkatrészek
ZABOO bikes
SUUNTO PROFESSIONAL
MAXXIS kerékpárgumik
Sportime magazin
Salamadra Outdoor
IRONCLAD - a kesztyű!
SAUCONY
ARCTICA szemüvegek
<< Május 2012 >> 
 hf  ke  sz  cs  pé  sz  va 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
212223242526
28293031   
Banner
X2S TEAM hírek
Banner