IX.Buda Maraton 2011 - Beszámoló
2011 május 03. (kedd) 11:40
Sziasztok!
Nos tudtam, hogy ebben az évben ez lesz az első versenyem, ezt amolyan felkészülésnek szántam. Az időjárási előrejelzések picit megkérdőjelezték a hétvégét, jó igen az igazi versenyző, mindííg minden körülmények között versenyezzen, ez ok, de egy bicajom van, amit óvok a természeti csapásoktól, ha lehet.. de úgy voltam vele közel van a verseny, így reggel majd eldöntöm megyünk, vagy sem. Reggel láttam, hogy elég borús. Na mindegy gondoltam, ebből nem lesz eső, így irány a reptér. Bepakoltunk gyorsan a kis rönóba és indulás barátnőmmel, Cintivel.
Odaértünk rögtön nevezés, óriási tömeg volt a sátorban. Nagyon nagy személyzettel rendelkezett a rendezvény, ez dícséretes, ezért gyors is volt a nevezés. Vissza kocsi, átöltözés, szüleim pont megérkeztek, nagyon jó érzés volt, hogy kijöttek bíztatni, segíteni. Indulhatott a bemelegítés, ami egyben technikai felmérés is volt a sok érkező "gondolkodó, hogy hova parkoljak" autós között. Már akkor tapasztaltam az esőcseppek becsapódását a testemen. ÁÁ, mondom ez csak egy kis vicc, mindjárt eláll, párszor megnyomtam az aszfalton, így meg is volt a nagy bemelegítés. Láttam, hogy elég sokan már bent állnak a rajtvonalnál. Én is odaigyekeztem, majd első sorba befurakodtam magam.:) 5 perc a rajtig, elkezdett sűrűn esni az eső, ohh mily meglepő:) Pont a verseny napján a rajt időpontjában... Na ott már kicsit bántam, hogy beneveztem, tudtam dagonya lesz, nem is kicsi...Megfogadtam, hogy rajtnál nem lövök ki, mert tavaly is ez volt a probléma, hogy az első kanyarnál már ki voltam:) Sajnos most se bírtam magammal, és a mezőny élére álltam, a kamerával szemeztem egy ideig, amikor Buruczki és még kb. 15-en könnyedén elhaladtak mellettem. Visszafordító után egész jó helyen voltam a mezőnyben. Óvatosan kellett menni, nagyon csúszott az út, főleg a füves része..Omaszta Sanyi volt előttem, aki később iszonyatos tempóban távolodott. Majd Brúnót láttam, hogy elfeküdt egyik kanyarban, utána Szalay Peti előzött meg. Szépen összeállt egy csoport, akikkel váltottuk egymást folyamatosan. Lefelé sokan eldefekteltek a sziklás részen, de ez már ott hagyománynak számít. Jöttek a mászások, sajnos derekam megint csak elkezdett fájni, mint tavaly az összes versenyen, innentől kezdve, nem tudok olyan erővel menni, csak pörgetni inkább, állandóan nyújtani kell, kiállva nyeregből, amikor lendületet vesztek, valamint a folyamatos ritmusváltás igencsak fárasztó. Nagyon rossz érzés, hogy érzem tudnék menni, de a derekam miatt nem tudok megfelelően koncentrálni a versenyre. Úgyhogy közepes tempóban végig mentem, lefelé se tudtam menni egynyomos helyeken, mert ott valaki mindig bekerült elém. De edzésnek kíváló volt, hiszen a versenykörülmények készítik fel igazán az embert a további megmérettetésekre. Közeledtem a cél felé, nem volt szemüveg rajtam, folyamatoisan 1 kézzel, félszemmel kellett menni, ha akartunk valamit látni a külvilágból:) Szemüveggel se lett volna jobb szerintem...Már hallani lehetett Ádám hangját a célterületről, mikor láttam, hogy Brúnó mögöttem van. Rákanyarodtunk célegyenesre, irdatlan tempóba kezdett Bruni, majd ezt sikerült lereagálni. Eszembe jutottak gyerekkori csatáink, sokat küzdöttünk régen a versenypályákon. Célfotós feelingje volt, mint kiderült századokkal én előrébb voltam, ez a 10. helyre volt elég felnőttben 1 körön. Óriási gratuláció Sanyinak, aki megnyerte felnőttet és Szalay Petinek sport táv 3.helyéhez, valamint az összes csapattagnak, aki ott volt és végig nyomta ilyen körülmények között! Verseny után elég sokat kellett várni, hogy odajussunk a bringamosóhoz, sikerült is átfagyni kellőképpen. Majd szépen lassan visszagurultam, ázott kutyaként az autóhoz. Mindenki fáradtan, megbújva melegedett valahol:) Valahogy sikerült leműteni magamról a vizes ruhákat Cinti segítségével:) Majd rögtön hazaindultunk. Sajnálom, hogy nem tudtuk megnézni csapattársak eredményhirdetését, de jobbnak láttuk, ha nem ázunk, fagyunk tovább. Érdekes verseny volt, tele izgalommal, mindenesetre ötletet adott miben kell idén még fejlődni, mit kell helyrehozni stb... Hétvégén Pilis Kupa, közvetlen szomszédságomban:) Remélem jobb idő vár ránk, gyertek ki minél többen!
ifj.Gáborházi Karesz




























