| 
Belépés
   
péntek máj. 18

Lafuma Sky Race

Skyrunning Sky Race-ben

Ezzel az írással az edzésonline portál által kiírt cipő tesztre nyertem beugrót. Véleményezni kellett egy cipőt, ami ha elnyerte az olvasók tetszését, akkor bekerültél a tesztelők közé. Én akkor egy Adidas Adizero félverseny cipőt kaptam tesztelésre.

Az eddigi futó tapasztalatom alapján nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen cipő fogja rám az eddigi legnagyobb hatást tenni.Ez a lábbeli nem a karcsúságával, légies könnyedségével kerített bűvkörébe. Sőt, ha nincs lehetőségem igen kedvező feltételek mellett hozzájutni, azt kell, hogy mondjam, meg sem veszem. Utólag, ez nagy hiba lett volna!Mindazokat, amit hittem és elvártam egy jó cipőtől azt eddig részleteiben ugyan, de megkaptam. Itt végre egy cipő hozta az elvártakat.

Jól kiképzett kapaszkodó talp Vibram talp, igen!

Gyors fűző, igen! Sőt! Kettős fűzési rendszere, sokkal inkább komfortossá teszi viselését.

Nem csak a bokánál, hanem az alsó harmadnál is van állítási lehetőség. Egy rendszerben integrálva lehet középen meghúzni és az lefelé és fölfelé is meghúzza a fűzőt. Nagyon ötletes és praktikus. A nyelvében visszahajtott fűzőzseb van kialakítva, amiben elbujtatható a fűző. Ez a segédlet hatalmas előnyt jelenthet több tusa versenyeken is. Számomra terepduatlonon jelentet ez nagy előnyt a gyors váltásban.Orr részén magasra felhúzott védelem, ami a cipő oldalán végig szalad, ezzel is a köves, sziklás terep adta nehézségek leküzdésének védelmében.

Robosztus megjelenése biztonságérzetet sugall használójának, mindezt úgy, hogy valójában az a 380 gramm, még nem is predesztinálja nehéznek.Felsőrésze, hálós kiképzésű, ez rendkívül jó szellőzésűvé teszi, ami hosszú futásaim alkalmával igen komfortos érzettel ajándékoz meg. Ezzel lehetővé válik számomra, hogy távban tovább tudjam ugyanazt a teljesítményt nyújtani. Illetve nem mindegy, hogy azt az időt, amit edzésen, versenyen töltök benne, azt milyen érzéssel teszem.Visszakanyarodva küllemére. Ez egy kalandra hívó vérbeli terepfutó cipő, ami úttalan utakon érzi jól magát, mint a mostani gazdája.

Kitér mindaz elől, ami épített, sima. Viszont rekortánt varázsol a talpam alá a sziklás meredélyen is. tetszett benne, hogy nem közvetíti a sarkamra a kiálló kövek okozta szúrást, hanem szétosztja az egész talp felületen.Ezért vagyok most rajongásig oda ennyire, mert nem kell igazgatnom, újra fűznöm, leragasztanom a talpam, sarkam, hanem felveszem a csukám és már indulok is.

Jó még köszönök egy nagyot kiscsaládomnak, mert egyhamar nem látnak és még a honom alá kapom, hű társamat, szőrös négylábú Fülöpömet és vágtázunk a messzeségbe.Az elmúlt időjárási körülmények sokoldalú felhasználást engedtek. Ezt a cipőt vétek aszfaltra pazarolni, arra van másik cipőm. Viszont több terepfutó cipőim közül most ezt érzem a leghatékonyabbnak a sáros szintek leküzdésében. Legyen az felfelé kaptató illetve zörgős lefelé. Nagyon precízen tartja a lábat, kontrolálhatóan fog. A csúszó érzést nagyon jól lehet vele kezelni.

Ez a cipő sem varázsló, ez is megcsúszik, de van benne tartalék és enged javítani. Ha ajánlanom kellene, akkor terepultrásoknak tenném azt. Nekik lehet partner egy hosszú napjuk kellemessé tételében.

Inline article positioning by Inline Module.

Ezt is ajánljuk


Kategória újabb cikkei:

Szóljon hozzá!

Biztonsági kód
Frissítés

TOP hírek

Írta szpmadar | 17 május 2012, 10.09
Szombat : II. Villapark Vértes Maraton A hétvégére...
Írta HQS-admin | 08 május 2012, 07.41
2012. június 3-án vasárnap ismét Napfényes...
Írta xterra | 02 május 2012, 00.01
Sportos majális volt, sok szép eredménnyel...
Írta longrunner | 27 április 2012, 12.24
1997.-ben a Mátrabérc túrán még gyalogosan...
Írta szpmadar | 13 április 2012, 19.17
Tesztalanyom egy Haibike Light RC, amit...
Írta xterra | 08 április 2012, 23.40
Legfrissebb híreink: Lafuma Speedtrail cipőteszt Spanyolországban Nagyító alatt...

Hozzászólás

Banner
LAFUMA SPEEDTRAIL - terepfutócipő teszt
A LAFUMA SPEEDTRAIL terepfutócipő kifejezetten gyors és
0 Hozzászólások | 217 Találatok
Teszt - SUUNTO t3d multisport, triatlon óra
A X2S jóvoltából tesztelhetem nyár közepe óta az órát. Ez
0 Hozzászólások | 744 Találatok
Ha érdekelnek a legfrissebb hírek, akciók, tesztek, ha izgalmas programokról szeretnél információt, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre! Az eddigieket a linkekre kattintva lehet megnézni.
Életfa Program
KONA CITY
HAIBIKE
LAFUMA trail running
Életfa Program
BIOrganik
CASCO helmets
LAFUMA trail running
SALOMON RUNNING
XLC alkatrészek
ZABOO bikes
SUUNTO PROFESSIONAL
MAXXIS kerékpárgumik
Sportime magazin
Salamadra Outdoor
IRONCLAD - a kesztyű!
SAUCONY
ARCTICA szemüvegek
<< Május 2012 >> 
 hf  ke  sz  cs  pé  sz  va 
   1  2  3  4  5  6
  7  8  910111213
14151617181920
212223242526
28293031   
Banner
X2S TEAM hírek
Banner