Szilvásváradi beszámoló

2008 május 26. (hétfő) 23:45

Tavaly igen jó kis verseny volt Szilvásváradon, gondoltam idén kár lenne kihagyni. Tavaly egyedül mentem, a pálya mellett sátoroztam, éjjel az esõ a fejemen kopogott, mégis nagyon jól éreztem magam. Idén nagy csapat megjelenés volt tervben, az új csapat sátor felavatásával.

Már elõzõ nap lementünk páran, mert Szilvásvárad nincs közel, nem jó korán kelni, és kevés alvással végigcsinálni egy ilyen fárasztó napot. Már elõzõ este elkezdõdik az élet a pálya környékén. Most is így volt, rengeteg ismerõssel üdvözöltük egymást, és egyre többen érkeztek. Nagyon jó ilyenkor az év elsõ nagy versenyén összefutni a régen és nem olyan régen látott ismerõsökkel, dumálni egy kicsit, palacsintázni, pizzázni.

Aztán megérkezett Viktor is az új sátrunkkal. Gyorsan felállítottuk, gyönyörû szép volt, a mienk a legszebb. Ezentúl nem kell majd mindenfelé keresgélni a csapattagokat a versenyek helyszínén, lesz hely, ahol mindenki összegyûlhet.

Elfoglaltuk a szállást is, hát sokkal nem nyújtott többet, mint a sátram, de alvásra megfelelt. Sajnos a beígért csapat létszám nem érte el a várakozásaimat, de nagy esti bulit úgysem akartunk tartani. Kerestünk valami vacsorát a budapesti árakkal dolgozó helyi vendéglátóipari egységekben, aztán irány az alvás.

Reggel levonultunk a sátorhoz, üdvözöltük az újonnan érkezõket, készülõdtünk a rajthoz. Kábé ezerötszáz induló egyszerre rajtol, el lehet képzelni, mi van ott olyankor. Ehhez képest elég simán lezajlott a rajt, aztán sokáig fölfelé haladtunk az erdõben, betonúton. Ez jó ilyen létszámnál, mert nincsenek veszélyes helyzetek, széthúzódik a mezõny, hamar beáll mindenki az erõnlétének megfelelõ helyre. Nincs is rosszabb, mint amikor valaki lefelé hajt az elején, aztán leszáll az elsõ emelkedõn, és feltart mindenkit. Itt ilyen nem fordul elõ.

A pálya elsõ részében vannak a nagy emelkedõk, nagyon lassan telnek a kilométerek. De az elején még nem szokott gond lenni. Az emelkedõhöz képest még az átlagsebesség sem olyan rossz. Persze az Ördög-oldal ezt kicsit lerontja. A talaj eléggé fel volt ázva, a kövek csúszósak voltak, nehéz volt nyeregben maradni. Szilvásváradon egyébként mindig esik az esõ, ilyen a helyi mikroklíma. Hétvégén gyönyörû napos idõ volt, de pénteken nagyon esett, és elég nagy sár volt helyenként. Rövid szakaszok kivételével azért lehetett haladni, a biciklin és a bõrünkön képzõdõ bevonat az élvezeti értéket nem rontotta. :) A Bükk szépsége mindenért kárpótolt.

3 óra elteltével még csak 40 kilométernél jártam, és úgy tûnt, hogy soha nem érek végig. A frissítõállomásnál kicsit szédelegtem, de próbáltam sok banánt és csokit enni, sokat inni, hogy magamhoz térjek. Aztán tovább indultam fölfelé, ám ekkor fázni kezdtem. Süt a nap, fölfelé megyek, és fázom?

Tudtam, hogy ez sok jót nem jelent. De szerencsére jobban lettem, talán az evés hatására. Na nem sokkal, egy elég borzalmas 10 kilométer következett. A lábamban alig volt erõ, sokan elmentek mellettem. Nem estek jól a sáros részek, és az emelkedõk. 50 kilométertõl már gyorsabban telt az idõ, volt egy pár kellemesebb szakasz, éreztem, hogy közeledik a cél. A cél, ami a 60. kilométer elérése. Onnan ugyanis már csak lefelé kell menni, csak arra kell vigyázni, hogy az ember fáradtan ne hibázzon nagyot a gyors lejtõn.

Vigyáztam is, az utolsó 10 kilométer így is megvolt 20 perc alatt. Végre újra a stadionban, taps, gratuláció, minden nehézség elfelejtve. Szinte percre pontosan olyan eredménnyel, mint tavaly, ezek szerint tavaly sem voltam valami nagy formában. De már csak a szépre emlékszem, meg lehet beszélni a versenyt a haverokkal, gratulálni egymásnak, enni, pihenni. És sajnálni azokat a szerencsétleneket, akik a hosszú távról este hat után érkeznek csak be.

Lassan csomagolunk, sátrat bontunk, elköszönünk. Érdemes volt eljönni, ne legyen soha rosszabb hétvégi program. Sajnálhatja, aki kihagyta.